Tehát: miért is történhetett meg? — szokták kérdezni néha az "optimálisnál baloldalibb" emberek.
Néha meg olyan emberek is, akik az azóta beállt viszonyokban csalódva inkább az "optimálisnál jobbra" húzódtak.
Azért történt, mert a társadalom már nagyon unta a (puha) diktatúrát, annyira, hogy már a szocialista vezetők is unták?
Nem. Ha más tényezők nem késztették volna a pártvezetést a pluralizmus elfogadására, nem kellett volna feladnia hatalmát, és maradhatott volna az egész "régi szemét".
Azért történt, mert Gorbacsov elkötelezte magát, hogy ezt meg fogja engedni?
Nem. Gorbacsov valóban megengedte; de ha valamit megengednek nekünk, de nem vagyunk rá kötelezve, csak akkor csináljuk, ha akarjuk.
Mik voltak hát az előbb említett "más tényezők", amik a pártvezetést végül a rendszerváltás elfogadására késztették?
Szerintem alapvetően gazdaságiak.
A 80-as évek közepére a magyar (és a többi államszocialista) gazdaság a világgazdasági versenyben lemaradt, és eladósodott. Az adósságot finanszírozni csak két módon (ill. a kettő kombinációjával lehetett:
- A versenyképességet fokozó gazdaságszerkezet kialakításával, végső soron a (kapitalista) piacgazdaság bevezetésével.
- Az államnak egyes nem szerződéses kötelezettségeitől való megszabadulásával, azaz a jóléti funkciók részleges leépítésével.
Talán magyaráznom se kell, hogy az (1) már önmagában is a szocialista rendszer feladását jelentette, hiszen annak állítólagos lényege a termelőeszközök köztulajdona volt.
Az már nem ennyire nyilvánvaló, hogy a kapitalizmusra áttérés miért vonta maga után az egypártrendszerek felbomlását is, mert hogy ha a(z állam)szocializmust fel is kellett adni, a párthatalom feladása nem volt kényszer, csak lehetőség. Gondolhatnánk, ha már "úgysem lehet szocializmus", akkor a kommunista pátrhatalom fenntartásának sincs értelme — de ez még mindig nem kényszer, csak lehetőség. Akár Kelet-Európa is választhatta volna a kínai utat, azaz a kommunista párturalom kombinálását a piacgazdasággal, de végül nem ezt tette.
Erre a kérdéskörre még visszatérek.
Előbb megér ez a mise egy kérdésfelvetést arról, hogy a gazdasági rendszerváltás elkerülhető volt-e, azaz a gazdasági kilábalásnak lehetett volna-e más módja, illetve a gazdasági viszonyokat lehetett volna-e tkp. "kilábalás" nélkül, az államadósság negligálásával rendezni.
Erre nem tudom a választ, sejtésem szerint nem voltunk messze tőle. De mégis jó, hogy nem úgy történt, és hogy miért jó, arra még visszatérek.
Az adósságelkerülés elméleti lehetőségét az adta, hogy a KGST elég nagy volt ahoz, hogy ha mindenáron akart volna, akár külön világpiacként is funkcionálhasson. Ha imígyen felállt volna a kettős világpiac, amit a komcsi propaganda hirdetgetett, de valamiért mégse tartott be, akkor a nyugat felé tartozó hitelek törlesztését akár meg is tagadhattuk volna. Igen, el lehetett volna bújni a Szovjetunió mögé, ha az alkalmas lett volna fedezéknek. Ahoz az kellett volna, hogy semmiben se függjön a fejlett tőkésországoktól. Egyvalamiben azonban súlyosan függött: amerikai gabonaimporttól.
Minthogy nyugati gazdasági kapcsolatait nem szakíthatta meg, nem tagadhatta meg sem saját adósságtörlesztésének fizetését, de nem tehette meg azt sem, hogy gazdasági erejénél fogva falazzon a többinek, például Magyarországnak.
Mondhatnánk, nem sok kellet volna hozzá, csak a háztájit kellett volna bevezetni, és néhány év múlva már ontotta volna a kolhozok príma csernozjom földje a gabonát...
Nem tudható, hogy ez egyáltalán eszébe jutott-e valakinek. Nem tudható, hogy ha valakinek eszébe jutott, nem ütközött-e a Kreml falanak ellenállásába, mivel ez a SZU világhatalmi ambíciójának feladását jelentette volna, belenyugvással egy szuperregionális (vagy szobkontinentális?) vezető szerepbe. Nem tudható az sem, hogy e megfelelő kulcspontokon elhangzott-e az igen, és ha el is hangzott, az idő elég volt-e a szovjet mezőgazdaság megreformálásához és a reform kifutásához, azaz eredményeinek megjelenéséhez.
Ennek nyilván lett volna előnye és hátránya is. Előnye lett volna a szocialista gazdaság fennmaradása, a hozzá tartozó egzisztenciális biztonsággal. Nem lenne ma munkanélküliség, jelzálogosított lakások, tömeges hajléktalanság.
Hátránya lett volna, hogy a "szocialista termelési mód" fennmaradásával nem csak a demokrartizálódás maradt volna el, hanem a 80-as években még regnáló sztálinista rezsimek valószínűleg konzerválódtak volna.
A demokratizálódás (márpedig a hétköznapi polbeszédben ezt szokták rendszerváltás alatt érteni) elmaradása mint hátrány — akár kövezzetek meg érte — még összemérhető a létbiztonság megmaradásának előnyével (legalábbis a hazai puha diktatúrát tekintve). De hogy a sztálinista rezsimek is megmaradjanak?
Elképzelhető, hogy a korabeli MSZMP-elit jobb fejű tagjai is végiggondolták ezt a következtetésláncot, és miként dönthettek?
Tehát: tegyük föl, hogy a szovjet mezőgazdaság-tuning lehetősége adott volt. Ha megvalósul, itt-ott fennmaradhat egy-két sztálinista kormányzat. De nekünk magyaroknak ez baj lett volna?
Nos, bár általában nem hiszem, hogy a farok csóválja a kutyát, de az tudott dolog, hogy a magyar gazdaság 1968-as mechanizmusát a 80-as évek Kínájában és a Szovjetunióban is kezdték egyfajta követendő, vagy elutasítandó modellnek tekinteni. Így nem lehetetlen, hogy a kutya megkérdezi a farkai közül (mert mint tudjuk, a kutyáknak újabban 2 farkuk van :)) az érdekesebb eredményt produkálót, mit segíthetne... vagy szolgálna-e valami ötlettel...
És mint tudjuk, Magyarország volt akkortájt a legjobban eladósódva.
2 választ adhatna a farok a kutya fejének:
A) Köszönöm, semmi különöset.
B) Úgy szeretnénk már attól a kib...tt nyugati adósságtól megszabadulni! Nem lehetne megoldani, hogy a Szovjetunió, s így a KGST hatalmas terjedelmét felhasználva nekünk ne kelljen többé nyugati országgal kereskedni, és szarjunk az adósságtörlesztésre?
Innen a párbeszéd így folytatódott (volna?):
— Nem, kedves Grósz (Németh / Pozsgay / stb.) elvtárs! Egyelőre nem. Ha a seggünk mögé bújtok, a nyugat majd minket fog cseszegetni. A nukleáris fegyvert nem fogják ugyan bevetni, csak éppen megtehetik, hogy nem adnak többet gabonát, és mi éhen halunk... azaz ki is ehetünk Benneteket a vagyonotokból, de akkor meg azért nem juttok 1-ról a 2-re.
— Szervezzétek át a mezőgazdaságot úgy, ahogy nálunk van! Pár év múlva lesz elég gabontátok, ami Nektek egyébként is jó...
— Optimista becslésem szerint akkor is 5 év múlva tudunk megszabadulni az importkényszertől...
Satöbbi.
Tehát a magyar vezetés, annak tudatában, hogy demokratizálni immár szabad, de nem feltétlenül kötelező, mit válaszolhatott volna?
Szerintem az (A)-t, bár mondjuk Grószcharlie-ról el tudom képzelni, hogy a (B)-t.
És aki az (A)-t válaszolta (ha egyáltalán kapott ilyen kérdést), miért is tette, ha tudta, hogy a fent vázolt szovjet segítség (értsd: bezárkózó külgazdasági politika) hiányában kapitalizmus, vilkággazdasági függés fokozódása, jóléti állam leépülése, elnyomorodás fog következni?
Talán azért mert rájött, hogy jobb kapitalistának lenni, mint komszoc állami vezetőnek.
De lehet hogy azért, hogy a kapitalizmus eljövetelével jobb feltételek adódjanak a demokrácia kiépítésére.
Föltehetnénk a kérdést, hogy egy elkötelezett kommunista vezetőnek az egypártrendszer feladása miért olyan fontos, hogy annak érdekében még a kapitalizmust is bevállalja?
Az egyik lehetséges válasz a három mondattal ezelőtti. Azazhogy a valószínűbb, de az se zárható ki 100%-ra, hogy említett komcsi vezetők nem csak homo oeconomicusok és/vagy homo politicusok, hanem hazafiak is. Természetesen magyar hazafiak.
Még mindig nem világos, hogy egy hazafi — akár komonista, akár nem — miért vállalja be a kapitalizmus hátrányait a demokrácia előnyeiért. Nyilván azokat az előnyöket nagyobbnak illetve fontosabbnak látja a hátrányoknál.
Nos, és nem tudom az államszocializmus egzisztenciális biztonságáról történt lemondást kizárólag a demokrácia belpolitikai előnyeivel indokolni. Fordítva se tudnám. De nekünk megyaroknak a számára a demokrácia tartogatott más előnyt is, mégpedig külpolitikai előnyt. Ami pótolhatatlan előny azoknak, ekiknek nem csak az előbb említett homo-oeconomicus-politicus-hóhuszpókusz énjük van, hanem magyar énjük is.
Mert a KGST-elzárkózósdi jó eséllyel elvágta volna a demokratizálódás esélyét. Akkor pedig nem demokratizálódott volna a többi kommunista ország, a többek között Románia sem!
Márpedig, hogy Románia is demokratizálódjon, nekünk, magyaroknak nyilvánvalóan elementáris érdek (volt), és talán fölösleges is fejtegetnem, hogy miért!
Szóval, nem tudhatom, hogy a — számomra így utólag reálisnak tűnő — gazdasági elzárkózási politika egyáltalán felmerült-e mint lehetőség. Ha felmerült (valószínűleg nem), elvetették-e azonnyomban; ha igen, mik voltak a kapitalizálási szándék motívumai.
Ha nem vetették el, elakadt-e a Kreml falainál? Valószínűleg igen, ha meg nem, mi lett a sorsa?
De ez már teljesen mindegy, sőt, úgy történt jól, ahogy történt. Örüljünk neki!
Mert igaz, hogy éhezünk és fázunk (és a közbiztonság fokának köszönhetően olykor-olykor még az oldalunk is át van lőve), de legalább ugrásszerűen megjavult annak az esélye, hogy a romániai magyarság megmaradhasson magyarnak.
Az életszínvonalat ért katasztrófát talán, sikeres gazdaságpolitika esetén előbb-utóbb orvosolhatja az idő. Ha azonban valamely szomszéd országban a magyarság beasszimilálódik, az már visszafordíthatatlan folyamat, azaz végleges veszteség. Én mint magyar (és mellesleg homo-akármicus) ebből vezetem le, hogy melyik a fontosabb szempont. A rendszerváltás mindenesetre ennek a fontosabb szempontnak kedvezően zajlott le.
Ugyanakkor valószínűtlennek tartom, hogy bármi változás történt volna, ha nincs előtte gazdasági krízis.
